Hiszik vagy sem, létezik a körülményeknek olyan kedvezőtlen konstellációja, hogy a megújuló energia elterjedésének köszönhetően nő – vagy legalábbis nem csökken – az üvegházhatású gázok kibocsátása. És itt most nem a biogáz gyötörte szarvasmarhára kell gondolni. Meglepően hangzik, de a nap- és szélenergia elhozta a szén reneszánszát.

Mindenki szívének kedves, ha azt olvassa, hogy egyre terjed a megújuló energia. Az egykor masszívan fosszilis vagy atomos felhasználók között például Németország esetében az energiatermelésen belül nem hogy kimutatható mértéket, hanem százalékban is kétszámjegyű részesedést ért el a napenergiás és szélenergiás termelés. Tíz év alatt közel nulláról törtek fel ezek a termelési eljárások a villamosiparban.

Mindenki szereti őket, mindenki zöld mezőket, babakék eget és kristálytiszta folyókat vízionál, akár politikus, akár szavazópolgár. Ha valamiben eredményt ért el Európa, és annak fő güzümalackája, Németország, akkor az a zöldenergia fejlesztése. Minimális az ellenzők száma, legfeljebb a rotorlapátoknak repülő madarak, és a mezőgazdasági földek kárára terjeszkedő naperőműparkok miatt aggódnak néhányan, illetve szokás még riogatni az embereket azzal, hogy milyen energiaigényes a napelemek és szélturbinák előállítása. De az ilyen akadékoskodókat kb. annyira veszik komolyan Európában, mint Tarlós István az ördögbotos otthonszülő biciklistát, aki ártéri fához kötötte magát. A napenergia és a szélenergia népszerűbb mint a kisvakond – persze egészen addig, amíg nem mutatható ki eurora és centre, hogy mennyivel nő emiatt a lakossági számla. Ez már egy Merkel szintű szuperhős székét is képes megrezegtetni, de maga az elv az népszerű, ez lesz a jövő, csupán a fejlődés üteme kérdéses.

Hogyan lehet akkor az, hogy a német villamosenergiatermelésben ismét növekedett a szén alapú termelés aránya?

Az ábrán 2011 látható, de 2012-re is hasonló az előzetes gyorsjelentés. Ismét egyre több szén fogy. Párhuzamosan azzal, hogy egyébként a megújulók részaránya örvendetesen növekszik. 

A képlet egyszerű: valóban forradalmi mértékben nőttek a napos és szeles termelői kapacitások, valójában túlzottan is, a kereslet alakulásához képest. Az árakat is leszorította, ami elvben ugyancsak kedvező. Fukusima után egyes atomerőművek lekapcsolása és hosszútávú kivezetése még némileg mentette a helyzetet, de a zöld-forradalom tovább hömpölyög, és szedi áldozatait. Az ilyen módon előállított villamos áram elkezdte kiszorítani a piacról például azokat a földgázzal termelő egységeket, amik kibocsátási mutatójukat tekintve nagyon kedvezőek, és nagyon hatékonyan gyártják a villanyt gázból, de a jelenlegi árkörnyezet mellett mégsem megtérülően. A csúcsidei villamosenergia termelést eddig jobbára a rugalmasan kapcsolgatható gázosok adták, a kötelező átvételű zöld termelés viszont kitolta őket a piacról, és zsinórba sem mehetnek át az atom helyére.

És akkor visszakapcsolták a szenes erőműveket. Mert megéri. Még akkor is, ha ehhez kvótákat is venni kell, hiszen a kvóta az kifejezetten olcsó, azt a küldetését, hogy a környezetileg ártalmas termelést drágítsa, már jó ideje nem tölti be. Az eredmény: 2012-ben hosszú évek után 1-2 százalékkal nőtt az üvegházhatású gázok kibocsátása Németországban, a barna és fekete szén újbóli térnyerése következtében.

Borzasztó ellentmondás: a zöldenergia terjedése hozza helyzetbe a fő ellenséget, a szenet. Az importfüggőségük is megmarad, hiszen a szén importtermék, ahogy egyébként a napelem is az…

Ez persze közel sem jelenti azt, hogy apokalipszis köszönt ránk, ahol a szmogot majd a szélturbinák lapátjai vágják. Összességében nyilván jó irányban haladnak a dolgok, 1990 óta 25 százalékkal csökkentette üvegházhatású gázai kibocsátását Németország, miközben kWh-ban mért termelése nőtt. A Kyoto-i vállalások röhögve teljesíthetők – ha valaki elkötelezett a téma iránt.

Felismervén a helyzetet, az Európai Parlament július 3-án végre megszavazta, hogy késleltessék az ETS harmadik fázisában piacra bocsátandó kvótákat, hogy a piacon levők kifuthassanak, és legalább kicsit helyreállhasson az árfolyam, hogy a káros anyaggal való termelés ne legyen ennyire kedvező árfekvésű. A magyarok egyébként nemmel szavaztak, az indokokat csak találgatni lehet.

További érdekesség, hogy például Indiában a szénalapú erőművek  olyan modern és új erőművek, hogy a hagyományos és a zöld közötti „növelt hatékonyságú” sávot ezek az erőművek képviselik. A nap és szélerőművek terjedését esetükben éppen az lassítja, hogy túl jók ezek az erőművek, és csak nemrégiben érték el a zölderőművek megtérülési mutatói a jófajta szenesekét, miközben persze továbbra is elsősorban szénalapú az indiai termelés.

Amit mindezzel mondani akarok az az, hogy korántsem olyan fekete és fehér az energia ügye, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. „A szél jó, az olaj rossz, az atom veszélyes, a nap drága, az állam támogassa a megújulókat”… szeretik az emberek így leegyszerűsíteni ezt az egészet, és szeretik a cégek marketingesei így meglovagolni a népszerűséget - lásd például az ABB nagyszabású, de teljesen együgyű körkérdéseit és igen/nem-es szavazásait. Ez a műfaj ennél sokkal összetettebb, és egészen meglepő következményeket tud hozni. Olyan, mint a folyószabályozás, ahol a jó szándék mellékhatásai sem éppen lebecsülendők: a kiszámíthatatlanul kiöntő folyók ellen létrehozott gátrendszerek következménye: kiszámíthatatlanul kiöntő folyók.

Sajnos az elmúlt évek megmutatták, hogy az energiapolitikába való mindennemű beavatkozás újabb megoldandó problémákat szül. Akár az unió, akár az országok szintjén nézzük, az energiatermelés borzasztó bonyolult téma. A magasztos környezetvédelmi és fenntarthatósági elveket kell összhangba hozni geográfiai termelési jellemzőkkel és hagyományokkal, igyekezvén teret és ösztönzést adni az innovációnak, ugyanakkor elviselhető forgatókönyvet is adva az átalakulások veszteseinek és az átalakulást finanszírozó uniós polgároknak… nehéz feladvány. Természetesen minden beavatkozás újabb externáliát szül, amit csak újabb beavatkozás tud kezelni. Végtelen vakrepülés.

Ennél persze sokkal könnyebb kiállni a sorból, és úgy tenni, mintha nem is létezne ez a feladvány. Szőnyeg alá kell söpörni, és azt mondani, hogy az unió béna, kizsákmányoló, korrupt, döntésképtelen, és egyébként is halálra van ítélve. Amíg a villany a piacon olcsó, milliárdokat tudunk kaszálni az importtal, úgy, hogy a globális nehézségekre meg a kizsákmányoló Európára és cégeire hivatkozva magasan tartjuk itthon a lakossági árakat, csupán látszat-rezsicsökkentésekkel operálva, amit ráadásul mással fizettetünk meg. Ez lenne a felelős magatartás?

Képzeljük el, hogy fordítva lenne, és az uniónak a magas árak és az elégtelen kapacitások problémáját kellene kezelni: eminensként ott ülnénk az első sorban szó nélkül, remélve, hogy valaki épít nekünk helyettünk erőművet, mert a rezsi által kivéreztetett büdzsénkből nem futja erre.