A szolgáltatók fekete szerdájaként beharangozott erőlködés végül a Nemzeti Együttműködés Rendszerének csúnya szorulását eredményezte. Túlzás lenne bármiféle győzelemnek, vagy sorsfordító mérföldkőnek nevezni. Mindenesetre ez egy jel arra nézve, hogy nagyon éles kanyar esetén a rezsiharcosok sportautója sem tudja meghazudtolni a fizika törvényeit: alulkormányozottá válik, és el kell venni a gázból, hogy ne essen le az ívről.

„Szerdán nehéz napjuk lesz a szolgáltatóknak” – fenyegetőzött Lázár János napokkal ezelőtt. „Fájni fog a szolgáltatóknak!” – ígérte Rogán hétfőn. Nincs is igazán pankráció előzetes trashtalk nélkül! Egyúttal újabb hajmeresztő ötletek, valóságtól elrugaszkodott felvetések lettek kiszivárogtatva, hogy aztán egy keddi lázas riadólánc után a szerdai ülés valójában arról szóljon, hogy miként lehet győzelemként kihirdetni a visszavonulást. Vagyis: a valóság közbeszólt.

Voltak azért ennek előjelei: már a harmadik rezsicsökkentés sem volt annyira huszáros, mint ahogy azt beharangozták, egy-két százalékok majd évközben… Ezzel párhuzamosan pedig az Energiahivatal háza tájáról is rendre aggodalmas hangokat lehetett hallani: „fiúk, ne mááár, nem fogjuk bírni…”

Azok, akik rendre azzal jönnek, hogy hiba lenne az emberekre bízni a döntést Paksról, azok bátran hivatkoznak a rezsifórumokra mint energiapolitikai ötletbörzékre. Most visszaütött a dolog: be kell látni, hogy a Fidesz hálószatyros, kötöttsapkás thinktankjei legyenek bármilyen jószándékú kedves emberek, mégsem annyira hasznavehetők stratégiai kérdésekben. Nem lennék most például annak a rezsiharcosnak a helyében, aki felvetette, hogy a mérőcsere legyen ingyen, miközben normál esetben már most is ingyen van! Rossz fényt vet a pártra egy ilyen baki, a bünti az lesz, hogy klotgatyában kell isteníteni Szilárdot egy működő főzőlapra támaszkodva, mosolyogva, kamerák és diktafonok erdejében.

A brutális alapdíjakról meg hamar kiderült, hogy egykoron még a Fidesz is tudta róla, hogy nem véletlenül van a számlán. Marad is.

Hogy azért ne távozzanak üres kézzel, bejelentették szerda délután a nagy semmit a szokásos szigorú retorikával: „megvizsgáljuk, átvilágítjuk, körmére nézünk!” 120 rezsiszeánsz, többezer felvetés, és csak ennyi? Van akkor egy pont, ahol megáll a tudomány?

Nézzük a lehetséges következményeket. Egyfelől megköszönhetjük a MEKH-nek, hogy tudott szakmai lenni, és ellenállt az elmúlt 48 órában. Pedig már be volt készítve a Habony terepjárójának csomagtartójába a 2 méter magas papírmasé mérőóra, amit aztán Tóni a Vörösmarty téren, családja társaságában egy pandacsökkel zúzott volna porrá a Blikk fotóriporterének kamerája előtt.

Persze lehet, hogy itt nincs vége, személycsere lesz, és fel kell vegye a dorkót a Lajos. Bocs, ezt nem tudtam kihagyni, óriási ziccer volt, tényleg… mea clumpa!!! Hááh, bocs, megint!!! Sajnálom, de a kormány környékéről a valódi szakemberek egy idő után elmozogni kényszerülnek, hol ide, Holoda...Tusé, háromból három!!! Valami volt ebben a mai banánturmixban!

Komolyra fordítva: pozitívum, hogy ez egy kiszámítható jövőkép. Ehhez a modellhez még az iparág is tud igazodni: ha ugyanis nem kell komolyan venni mostantól minden eszement ötletet, hanem elég csak látszatban megtámogatni azt valós következmények nélkül, akkor ez egy vállalható kompromisszum. Jön Tóni, Szilárd meg Lázár a palacsintasütővel, a gonosz patás ördög fejvesztve menekül körbe, a közönség igazságérzete ki van elégítve, a színfalak mögött viszont van normális egyeztetés, megmaradnak a reális viszonyok, és a palacsintasütő sem sújt le értelmetlenül percenként.

Félre ne értse senki: nem triumfálok. Egyszerűen csak fogódzót kell keresni néha, és ez a halványszürke szerda valami ilyesminek is felfogható. Hogy van remény, és nem ment el teljesen a józan ész, a cirkusz mellett azért a kenyér is megmarad.