EnergiaGorilla

Egyszerűen elegem lett. Nem igazán értek a blogoláshoz, de azt hiszem ez a legalkalmasabb, és számomra legbiztonságosabb formája annak, hogy kiírjam magamból mindazt, ami szűken vett szakmám környékén folyik – véleményem szerint rossz irányba. Konkrétan az energiapiacról van szó, amit hosszas és alapos munkával, fáradságot – és energiát – nem kímélve fognak (fogunk) lerohasztani. Történelmi pillanatokat élünk, de ez keveseknek világos: ebben a néhány évben minden egyes perc kettővel vet vissza minket az országok versenyében. Lépésről lépésre kerülünk közelebb… a hetvenes évekhez: az ártatlanság kora szűzlányként ér majd minket. Most még azt gondoljuk, hogy annál rosszabb nem lehet, mint hogy 400 fölé ment a benzin, és ezek ellen a folyamatok ellen az a legjobb gyógymód, hogy kígyót-békát kiabálunk az energiacégekre.

Könnyű a válságra fogni sok mindent, például hogy miért kell drágán kialakított technológiákat visszacsomagolni a dobozba, és az elavulttal fűteni. Kevesen látják át, pedig így van: sokat köszönhetünk a válságnak, a válság ugyanis a hiedelmekkel ellentétben csak tompította a dráguló energia hatását. Ha nem lett volna gazdasági válság, akkor azok az országok, amelyektől nyersanyagaink származnak, a legvidámabban emelgethetnék akármeddig az árakat. Egyébként pedig éppen a hetvenes évek energiaválságának volt köszönhető az, hogy megszülettek azok a technológiák, amiket most sikerül majd kinyírni. Míg más országokban ezeket újabb megoldások váltják fel, mi éppen visszatérünk a korábbi rendszerekhez, vagy pedig drága pénzen meggyőzzük magunkat, hogy óriási zsinóráramtermelő beruházások biztosíthatják csak az ellátásunkat.

Napi szinten látom, hogy mennyire ismeretlen ez a terület mindannyiunk számára, és ezt mennyire jól ki is lehet használni, hogy valamiről, vagy éppen annak ellentétéről meggyőzzük embertársainkat. Ez így nem mehet tovább. Mellem döngetve üvöltök a fénylő éjszakába, hátha valaki meghallja.