Több mint fél éve írom már ezt az energiaügyi (sokak szerint rezsicsökkentés ellenes?) blogot, éppen itt az ideje, hogy írjak egy toplistát a legtipikusabb hozzászólásokról – és természetesen az azokra adandó válaszokról!

Amikor ezt az egészet elkezdtem, akkor nem gondoltam, hogy ez ekkora vihart kavar majd, inkább csak nyilvános puffogás, egyfajta feszültséglevezetés (hopp, lehetett volna ez is a blog neve) akart ez lenni. Aztán azóta már több mint 200ezer oldalletöltés történt, amennyiben jól értelmezem a blog.hu statisztikáit, bár ebből sokan visszatérőek, és ennélfogva azonos személyek.

Termeltek az olvasók pár ezer kommentet is. Vissza-visszatérnek ezek között olyan állítások, tipikus félreértések, amiket aztán többnyire lelkes más kommentálók mindig próbálnak tisztázni, elmagyarázni (ezúton is köszönet nekik), aztán vagy sikerül, vagy nem, értő fülekre találnak a tények, vagy elsöpri őket a népharag.

A következő leggyakoribb komment típusok megidézése korántsem csak önmagunk szórakoztatására jött létre (bár arra is kiváló!), hanem azért, hogy az azokra adott szakszerű válaszokra később simán lehessen visszautalni, linkelni, és ne kelljen mindig a nulláról elmagyarázni, hogy mi miért tévhit, féligazság, hazugság.

Természetesen nem konkrét személyek konkrét kommentjeit fogom pellengérre állítani, hanem egyes kommenttípusokra adok egy zanzásított példát. A valósággal való bármilyen egyezés azért nyilván nem véletlen…

„Az energiaszolgáltatás természetes monopólium, hiszen senki sem olyan hülye, hogy egy második vezetéket vezessen a lakásába, pedig akkor lenne csak verseny! Verseny nélkül pedig azt tehetnek meg velünk a szolgáltatók, amit akarnak!”

A helyzet az, hogy a lakásunkba bevezetett infrastruktúra független tud lenni attól, hogy kitől vásárolunk gázt vagy villanyt. Ezt a versenyző cégek simán el tudnák számolni egymás között. Ha kedvünk tartja, és el kívánjuk hagyni az úgynevezett egyetemes szolgáltatónkat, és más szolgáltató versenypiaci ajánlatát akarjuk élvezni, akkor módunkban áll. Területileg illetékes egyetemes szolgáltatót más területen illetékes másik egyetemes szolgáltatóra lecserélni nem lehet, de nincs is értelme, hiszen nagyjából ugyanazt az árat kapjuk tőle. Nem a fizikai korlátok miatt nincs tehát verseny Magyarországon. Az egyetemes szolgáltatók hatósági áron kell vegyék az energiát, a hatóság dönti el, hogy milyen költségeiket ismeri az energia lakossághoz való eljuttatása során, és ugyancsak hatóság dönti el, hogy milyen lakossági (egyetemes) fogyasztói áron adhatja ezt. A verseny hiánya legkevésbé a gyűlölt szolgáltatók sara. Az Unió többször figyelmeztette is ez ügyben Magyarországot.

„Éveken át 8%-os garantált profitjuk volt a szolgáltatóknak, most egy kicsit ők húzzák meg magukat! Az egész szektor el lett adva a rendszerváltás után fillérekért, éveken át szívták ki a pénzt az energia szektorból, és még nekik áll feljebb??? Ha azonnal elvennénk tőlük, és egy fillért se kapnának, még akkor se szólhatnának egy szót se, pozitív lenne a szaldójuk!”

Több hiba is van ezzel a rendre felbukkanó érvvel. Egyfelől 100-ból 99 ember nincs tisztában azzal, hogy nem tökéletes szinonímái egymásnak a profit, az árrés, a megtérülés, a nyereség és az eredmény szavak. Ezek számvitelileg teljesen eltérő értelmű és tartalmú fogalmak. Pozitív árrés mellett is lehet negatív az eredmény. Pozitív eredmény mellett is lehet szánalmasan rossz a megtérülés. Másfelől egy privatizációs szerződés, vagy bármilyen szerződés messze több változóból áll, semmint hogy érdemes lenne belőle kiemelni egy megtérülési biztosítékot. A rendszerváltás idején még senki sem lehetett tisztában azzal, hogy mi vár erre az országra, mennyit érdemes itt befektetni, és mit lehet remélni tőle. Utólag mindenki okos, utólag mindenről elmondható, hogy olcsón lett eladva. Ugyanakkor a mai napig brutális erőfeszítéseket tesz egy-egy kormány mondjuk autógyárak zöldmezős letelepítése kapcsán: adókedvezményektől kezdve infrastrukturális vállalásokon át csinos lánykák bevetésééig széles az eszköztár. Ezek létjogosultságát utólag meg lehet kérdőjelezni, elvileg erről szólna a horvátoknál az INA privatizációjának felülvizsgálata és Sanader perbefogása, valójában egyébként nem erről szól, és ez ott is csak egy politikai eszköz. Azonban az a logika, hogy „átvertek minket, most mi is átverjük őket” eléggé gusztustalan. Ahogy fociban egy helytelenül megítélt piroslapot nem illik egy másik félnek biztosított tizenegyessel orvosolni, ugyanúgy kisstílű a túlzásnak ítélt 8 százalék alapján szabálytalanul eljárni. A kettős mérce egyébként ebben a témában is tettenérhető: amikor egy tőzsdei cég éves eredménye nem kétszámjegyű, akkor többnyire pánik van, hogy tönkre fog menni, nem lesz osztalék, nem lesz árfolyamnyereség, stb. Ha egy nálunk működő multi 1 százaléknál többet ér el, az már extraprofit. Ha normális világban élnénk, akkor mindezek a nagy cégek jelen lennének a tőzsdén, a nyugdíjalapok remek kis portfoliókat tartanának fenn a cégek részvényeiből, és amikor egy dolgos élet végén nyugdíjbamegyünk, akkor ezeknek a cégeknek az osztalékaiból részesedve a magánnyugdíjunk révén mi is jól járnánk, és akkor nem zavarna senkit, hogy egyébként nyereségesen működik egy energiacég. Nálunk se nyugdíj, és talán mostmár biztos energiaellátás sem lesz.

„Az egész rezsicsökkentés egy hazugság! Amikor a kormány bejelentette, a szolgáltatók azonnal árat emeltek, és aztán abból vágták a 10 százalékot, így végsősoron pont nem történt semmi, vagy rosszabb esetben még drágább is!”

Rendre felbukkanó észrevétel, valószínűleg öngerjesztő percepcionális baki, egyszerű piszchológia. Amikor már az ember is úgy emlékszik, hogy ő biztosan Göncz Árpádra szavazott köztársasági elnöknek (noha sosem volt közvetlen elnökválasztás Magyarországon). Egyfelől minden szolgáltatónak fel kell tüntetnie, hogy mennyit spórolt az ügyfél az állami önkény jóvoltából. Másfelől azért az időjárás vagy a fogyasztás mennyiségének más okból való eltérése az egységár-változástól függetlenül befolyásolhatja egy-egy számla abszolút értékét. Továbbra is igaz az is, hogy az áram és a gáz hatósági áras, tehát eleve nem állt módjában egy-egy szolgáltatónak mást kiszámláznia mint amit a hivatal megszabott. A mendemondák könnyen kapnak lábra, egyedi fogyasztóvédelmi esetek tömegesen válnak mindenkinél vele (vagy ismerősével) megtörtént emlékké, így alakul aztán össznépi meggyőződéssé például az is, hogy az ELMŰ mindenkinél kikapcsolja és visszakapcsolja az áramot, pedig mindenki mindig korrektül fizetett. Ó, hogyne. És aztán szerencsétlen fogalmatlan ügyfélszolgálatosok suta mondatain lovagolunk, miszerint be kell menni egyeztetni akkor is, mikor nincs tartozás. Félreértés ne essék: minden szolgáltatói hibával a fogyasztóvédelemhez kell fordulni, szívességet senki se tegyen a szolgáltatójának, és ne engedje, hogy hibák felderítetlenül maradjanak.

„Sírnak a szolgáltatók, hogy veszteséges nekik a rezsicsökkentés, akkor kérdem én, miből fizették a milliárdos osztalékokat? 10 meg 20 milliárdos profitjuk van, ez senkinek sem tűnik fel???”

A cégek sosem tagadták, hogy a versenypiaci energiaellátás jövedelmező üzlet. Ezen a területen a privát szektor (tehát a cégek, üzemek, gyárak, irodaházak, stb.kis, közepes és nagyfogyasztók) ellátása zajlik, jövedelmezően, miközben verseny is zajlik, szabadon vándorolnak a cégek egyik szolgáltatótól a másikhoz, ha kedvük tartja, és az Energiahivatal felmérése szerint bizony az elmúlt években kb 20-30 százaléka a vállalati fogyasztóknak váltott is.

Ezzel szemben az államilag agyonszabályozott egyetemes szolgáltatásban nincs verseny, immár második éve veszteséges, és voltaképpen szívességből szolgáltatnak a társaságok. Az, hogy korábbi évi nyereségükből (melyet tehát versenypiacon értek el) osztalékot fizetnek részvényeseiknek, egyáltalán nem szabálytalan. Irigykedni persze szabad, de irigységből politizálni súlyosan kisstílű dolog. A helyükben mi sem tennénk másként, gondoljunk bele: tegyük fel, hogy a környék ahol lakunk, folyamatosan züllik, a házmester terrorizálja a lakókat, eltűnnek dolgok a közös helyiségekből, az ajtónkat naponta grafitizik tele. Ön mit tenne? Idővel elköltözne, vagy pedig nyílászárót cserélne és új ülőgarnitúrát venne?

„Hálózati veszteség, na persze, erre bármit rá lehet fogni, szivárog, naná, én is ezt mondanám… Ők a szakemberek, intézzék el, hogy ne tűnjön el az energia, cseréljék ki jobban szigetelt vezetékekre! Az meg, hogy én fizessem a más által ellopott energiát? Vérlázító! Mire tartják akkor azt a sok kommandóst? A leolvasónak sem tűnik fel, hogy nem forog az óra? Benne van ebben mindenki vastagon, jó is hogy végre az állam mert lépni ezek ellen!”

A hálózati veszteség költségként való el nem ismerése, és ezzel a szolgáltatókra való teljes ráterhelése nem old meg semmit, sima kizsákmányolás. Formálisan ugyanaz a logika, mint hogy a neten terjedő kalózfilmek miatt extraadót vetnek ki az írható CD-kre és egyéb memóriákra. A hálózati veszteség két dolgot takar: a villany és a gáz nagy távolságokra történő eljuttatásakor fizikai törvények miatt kikerülhetetlenül elvész valamennyi. Ez nem magyar sajátosság, nem úgy vész el, ahogy a kilós liszt 967 gramm. Itt hangsúlyozottan fizikai indokok vannak. A hálózati veszteség másik része köthető emberi aktivitáshoz, itt szabálytalan vételezés, megcsapolás, változatos módszerekkel, akár az ügyfélre nézve is életveszélyes és hajmeresztő módokon. Akár így, akár úgy, sajnos mérhetetlen marad az energia, amit ki kell fizetnie valakinek. Egy biztos, a szolgáltatóknak nem érdeke hogy a szabálytalan vételezés felderítetlen maradjon. Felhatalmazás és jogi eszközök hiányában egy szolgáltató csak annyira tud úrrá lenni a csaláson, amennyire a jegyellenőrök a bliccelésen: aki tudatosan játssza ki a rendszert, és állampolgári előjogai tudatában szándékosan csal, az ellen nem igazán működik.  Sokszor keverik az emberek a kinnlevőséget és a szabálytalan vételezést, pedig a kinnlevőség az le lett mérve, ki van számlázva, csak (még) nem fizették be. A szabálytalan vételezés pedig lopás. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a szegénység az oka mindkettőnek. Ez nem igaz. Áramot és gázt nem végső elkeseredésükben szoktak lopni az emberek, hanem meggyőződésből, ügyeskedésből. Ha egy nyomda, vagy pékség lopja az áramot, akkor az nem szociális kérdés. Ők így értelmezik az árrést, náluk ez a szabadságharc.