„Most az a legfontosabb, hogy megszervezzük magunkat. Ezért a tanácskozáson a rezsicsökkentés eredményeinek védelmére létrehozzuk a Magyar Csapatot. Mi, akik ehhez a csapathoz tartozunk, úgy gondoljuk, hogy a magyarok nem másodrendű állampolgárok Európában, ezért nem igazságos, hogy többet kell fizetnünk a közszolgáltatásokért, mint más európai polgároknak.”

Így szól a napokban milliószámra terjesztett toborzó levél legtöbbet emlegetett bekezdése.

Én egyébként esküszöm belépek! Elmegyek a fórumokra, elkezdem számon kérni az olvasottakat. Hiszen mit állít a levél? Idézem: „nem igazságos, hogy többet kell fizetnünk a közszolgáltatásokért, mint más európai polgároknak.”

Mert mik is azok a közszolgáltatások? Oktatás, egészségügy, szociális ellátás, kultúra, víz, csatorna, energia, posta, hírközlés, tömegközlekedés, állami bérlakások, ilyesmik. De akkor miért volt egy év alatt 3 különböző áremelés a Magyar Postánál, miért írják át negyedévente a tarifatáblát és az ÁSZF-et, miként passzol a képletbe a fizetőssé tenni kívánt felsőoktatás, miért van az, hogy a devizában való eladósodásnál már csak egy bármilyen betegség lehet nagyobb érvágás egy magyar családnak? Miért kell minduntalan zsebbe nyúlni, ha valamilyen állami infrastruktúra fogaskerekeit akarja az ember kicsit megpörgetni? Miért jutnak milliárdok egy terhelt muki kulturális őrületeire, miközben pár millió megvonásával ölnek meg valóban szórakoztatni képes művészeti közösségeket?

Az érvelési csavar persze megint pszichológia tankönyvekhez illően cseles: apellálj az olvasó zsigeri félelmeire, kisebbrendűség érzésére, irigységére, és mozgósítsd egy tök más ügyhöz, használd ki a haragot. És mit fog csinálni a rezsigárda? Vonulgat? Arra ott a Békemenet. Vegzálja majd a leolvasót? Ráncigálja az ügyfélszolgálatost? Megkarcolja a gázos kocsit kulccsal? Lesznek villanyoszlop pogromok? Mert minden másra elvileg ott a MEKH. Aki ezen az úton elindul, és kiszabadul a kezéből a gyűlölet, azt egyszer utoléri a karmája. Nem kellene, hogy így legyen.

Nem akarunk másodrendűek lenni az unióban, de az bezzeg jólesett volna, ha engedik az Orbán-kormány felállásakor a 7 százalékos hiánycélt? Uniós csatlakozásunk óta ezermilliárdokat kaptunk évente. Derogációkat nyertünk, engedték, hogy lassan-lassan szoktassuk hozzá magunkat a tagsággal járó kötelezettségekhez, ne sokként érjen minket az új norma, és számos esetben kaptunk az eredeti határidőhöz képest is hosszabbítást. Nem akarunk külön bánásmódot? Nem kell az unió pénze? Akkor jöhetnek a külföldiek is földet venni? Visszaadjuk az ingyen karbonkvótákat? Most azonnal elzárhatóak azok az alföldi vízcsapok, amelyekből egészségügyi határértéknél rosszabb víz jön, és helyette kifizeti mindenki magának a palackost? A főtér felújítása helyett minden település vállalja, hogy inkább a határában található szennyvíztelepet, szemétlerakót és ezek logisztikáját EU-s szintre felhozza? Holnaptól vegyük komolyan az Euro környezetszennyezési normákat, és álljon le minden IFA, minden Zsuk, a tömegközlekedési járműpark ötöde? Én lennék a legboldogabb, terhes és babakocsis anyák ezrei hallelujáznának! Csak éppen akkor is az Unióra haragudna mindenki, és nem arra a kínos tényre, hogy amortizációs időn belül képtelenség kitermelni ebben az országban mutyi nélkül egy termelőeszköz cseréjét, és csak az EBRD, EIB, PHARE, ISPA, SAPARD, GOP, ROP, KMOP kegyéből adatik meg nekünk az, hogy mondjuk egy vállalható, nem másodrendű buszunk legyen egy nem másodrendű útfelületen.

Sajnos ezen a tényen se a mostani ciklus, sem a korábbiak nem tudtak érdemben változtatni sem mikro, sem makro szinten. Egyszerűen nincs közpénzek területén olyan kontroll, ami valamilyenfajta felhalmozást szorgalmazna, hogy a láthatóan és előrevetíthetően szükséges beruházások és fejlesztések költségét felmerülésükkor ki tudjuk fizetni. Ugyanez a modell privát lakossági szférában is ismeretlen. Az irigyelt unióban a tévhittel ellentétben nem a tőlünk ellopott kolbászból van a kerítés, számos „közszolgáltatás” úgy valósul meg, hogy éveken és évtizedeken át megvannak a szolgáltatásokra a tarifák, léteznek azok megfizetésére előtakarékossági formulák, biztosítások, alapok, és amikor felmerül a felújítás, beiskolázás, külföldi tanulmányút, betegség, nyugdíj, halál, stb., akkor van hova nyúlni. És nem kell attól félni, hogy valaki erre szemet vet, hogy elinflálja egy hirtelen ötlettől vezérelve, vagy átírná a szerződési feltételeket.

Ezzel a szemlélettel fogja üzemeltetni, fenntartani, és talán fejleszteni is az energia jellegű közszolgáltatásokat a magyar állam? Vagy ugyanazzal a "sikermodellel", amivel a többi területen hasít?

Ugyanazzal a bizonytalan, remegő kézzel fogjuk bedugni a dugót a konnektorba, ahogy mondjuk a postán vagy az állami intézményekben összeszorul mindig a torkunk, hogy „most mivel lepnek meg?” Mert valami gebasz az mindig van. Esetlegesség, az a vezérelv.

Magyarországon az állam nem védi meg a polgárait, inkább csak kihasználja. Szomorú azt látni például, hogy egy Kemény Dénes kaliberű sportszakembernek diplomatikusan kell fogalmaznia, hogy tulajdonképpen a sport kötődésű „Magyar Csapat” szóösszetételt miért is ne einstandolhatná a kormánypárt - ha már úgy is épít stadionokat, akkor ez is belefér, elveheti ezt a valamit. Kérdés, hogy például az a százezer ember, aki ennek a Facebook-csoportnak tagja, ők is úgy ítélik-e meg, hogy a „Magyar Csapat” kifejezés általánosan elfogadott bármilyen tömörülésre?