Fantasztikus, hogy mennyire nem tudunk felnőtt módra megközelíteni még egy ilyen ügyet sem mint a közkutaknál szomjazó romák ügye. Két végpontból lehet választani, az agyatlan cigányellenesség csap össze az elvtelen szeretetbajnokokkal, köztes álláspont nem lehet. De akkor hova álljanak a belgák a saját kis véleményükkel?

Nézzük az ivóvíz jogállását! Ez egy olyan közjószág, ami mindannyiunké, a talpunk alatt levő föld adománya, mint a szén meg a fa. Arra felhatalmazott magán és állami (jobbára lassan már csak állami) szervezeteken keresztül biztosítják a hozzáférésünket, a kapcsolódó közművek fenntartásáért és a vízminőség állagmegóvásáért fizetünk, részint fix, részint mennyiség arányos díjat. A díj lakhelyfüggő, egyelőre sehol sincs leírva, hogy bárkinek ingyen járna.

Léteznek közkutak, csapok, források, amelyeknél vagy az alacsony áteresztőképesség, vagy a nehéz megközelíthetőség, vagy csupán a helyi önkormányzat jószándéka (és fedezete!) miatt vételezhető ingyenesen víz. Ez egyfajta civilizációs örökség is még a nemzetállamok kialakulása előttről: „gyere vándor, pihenj meg, egy pohárra vendégünk vagy, ha éppen itt szakad el a Shimano bringaváltód bovdene”.

Normális ember meg tudja ítélni, hogy mi az a használati jellemző, ami még belefér egy ilyen kútnál. Napi használatra nem való, üzleti célra sem illendő (innen csókoltatok minden szikvizest, aki közkutaknál töltöget, ugye…) Ha a víz esetében nem tudjuk eldönteni, hogy mi a még tolerálható keret, akkor nézzük az országban fellelhető szabad konnektorok esetét: Például ott a Starbucks a körúton, bemész, bedugod a laptopod, vagy a mobilod, fél órát kicsit elvagy, belefér. Nejlonfüles műtrágyás zsákban odacipelni a VARTA autós akksitöltőt, na az már véleményes… Egy 25 méteres hosszabbítóval a delejt a saját lakásunkig elvinni pedig már egyértelműen a pofátlansági kategória. Viszont rohadt jó magyar művészfilm-téma, ha esetleg…

Nincs tehát alapjog, mely arról szólna, hogy romaként olcsóbb a víz. Ezt el kell fogadnia mindenkinek.

Van ugyanakkor a szociális faktor, ami emberré válásunk során fejlődött nálunk tökélyre. Ráadásul, a hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem mond ellent a természet farkastörvényeinek. Elefántoknál, delfineknél is megfigyelhető. Hibás tehát az az érvelés mikor valaki valamifajta evolúciós köntösbe bújtatja a saját rasszizmusát, azt mondván, hogy ellentmond az evolúciónak, ha nem hagyjuk szomjan rohadni embertársainkat.

Nézzük a királypingvineket: összebújnak ha hideg van, és mivel tudják, hogy a külsők megfagyhatnak, ezért folyton izeg-mozog a banda, nagyjából mindenkire sor kerül, hogy kicsit legyen a szélen is. Aki viszont genyózik, és folyton középen akar lenni, az akár meg is fulladhat. A természeti farkastörvényeknek megvan tehát a maga önkorlátozó iróniája, a totális önzőség és érzéketlenség egyáltalán nem felsőbbrendű, ellentmond a természetnek (és egyébként a vallásnak is).

Hosszú folyamat volt, míg az együttérzésünk megszülte az olyan intézményeket mint a közteherviselés, a társadalombiztosítás, vagy a szociális segélyek rendszere. Valójában vékony is a határ a racionális és az érzelmi alapú közösségi szolgáltatások között. Racionálisnak tűnik az állami útépítés, a vasút fenntartása, az oktatás, és érzelminek az egészségügy, a munkanélküli segély, az ingyen temetés, stb. Pedig ugyanúgy vannak érzelmi indokok a közösségi közlekedésre is, ahogy a segélyeket és a készenléti orvosok fizetését is meg lehet közelíteni racionálisan: ha három hónapig összedobjuk a fizetését egy munkanélkülinek, akkor nagyobb eséllyel talál vissza a rendes kerékvágásba, és nem tőlünk fogja elcsenni a párizsis szendvicset. Örök vita van a brit tudósok között például arról is, hogy a jótékonykodás valójában nem önző cselekedet-e, hiszen voltaképp belső hormonális késztetésünket elégítjük ki vele. Ugyanígy interpretálható érzelmi, vagy racionális indíttatásúnak a társadalmi költségek megosztása.

Normális esetben tehát az, hogy Ózdon nyitva van-e a kút, vagy sem, az nem cigánykérdés. Akárki van is ott, a kérdés az, hogy milyen költségvetésből, milyen transzparenciával, és mennyire indokolható rászorultsággal folyik ott el a víz, és mekkora toleranciát tanúsít a közösség a költségek átmenetileg egyenetlen elosztásában. itt eljöhet egy olyan pont, amikor az "eddig tartott a lé" szemlélet felülkerekedik, hangozzon bármilyen kegyetlenül is. Lehet szörnyűlködni azon, hogy esetleg több híve van a Budapesti Állatkertbe pandát kívánók táborának, mint az ózdi ingyenkutakat szorgalmazóknak, de ha azt nézzük, hogy milyen az ügymenet transzparenciája, akkor lehet, hogy a pandák modellje kiforrottabb, transzparensebb, és követhetőbb. Kínai panda, ára öccá’, 5 évig hoz iksz látogatót, közben meg helyesen dörmög, vagy mittomén mit csinál az a lusta jószág. Akár hisszük, akár nem, mindent ugyanígy ki lehet számolni, minden bedobott forinttól el lehetne várni, hogy lássuk a hasznát.

A végső kérdés az, hogy miért most került ez napirendre Ózdon, és miért pont cigányügyben? Mert amúgy már minden patent a városban, ez az utolsó rendezetlenül elcsordogáló közjószág?

Megfigyelhető az a kettős mérce, ahogy a nekünk fontos ügyekre bármekkora közösségi keret ellenőrizetlen elköltését indokoltnak találjuk, miközben másoktól precíz elszámolást és a juttatással arányos teljesítményt várunk el. A diszkrimináció ott kezdődik, ha más elvek mentén ítéli meg az ember tök ugyanazt a helyzetet szereplőktől és kellékektől függően. A mai magyar átlag gondolkodásmód teljesen széles skálán mozog, elsősorban előítéletek által befolyásoltan:

• A gyerek szakdolgozatát cégnél kinyomtatni – BELEFÉR
• Ingyen kapott szolgálati lakást piaci áron kiadni – BELEFÉR
• Eladáskor autó kilométerét visszatekerni – BELEFÉR
• Villanyt lopni az oszlopról – BELEFÉR
• Nőgyógyászati szakrendelést közkórház infrastruktúráján futtatni – BELEFÉR
• Hitelszerződés eldurvulása miatt a bankot hibáztatni – BELEFÉR
• Szemetet a fizetős konténer helyett összevissza elszállítani, erdőszélre sittet vinni – BELEFÉR
• Közkutak ügyét nem rendezni, ennek örvén vizet vételezni – BELEFÉR
• 40 fokban szemet hunyni az év másik 364 napján is igazságtalan közkutas vízlopás fölött, ha azt cigányok lopják – NEM FÉR BELE

Jó lenne, ha Ózd kapcsán mindenki azon gondolkozna el, hogy ugyanazzal a profi „valamit valamiért” szemlélettel viszonyul-e az életben más dolgokhoz is, vagy csak a neki nem tetsző ügyeknél kerül elő a német precizitás, miközben máshol inkább mediterrán (vagy még inkább balkáni) „nagyvonalúság” jellemzi a hozzáállását.