Mielőtt a korábbi bejegyzéseim alapján nyugatmajmolással vádolnának, álljon itt egy remek példa, azt bizonyítandó, nem csak Magyarországon vannak korlátolt politikusok. Az USA-ban például egyre nagyobb teret nyer, hogy meg kellene adóztatni a hibrid autókat.
Észak-Karolina az újabb jelentkező, amelyik tervbe vette, hogy külön adókkal sújtja a hibrid- és más takarékos üzemű gépjárműveket – igaz, az ötlet már máshol is felmerült, legalább 10 államban, például Virginia állam is a téma szószólója, csak éppen ott sem nyert ilyen hamar zöld utat.
Miközben Európában adókedvezménnyel segítik ilyen autók beszerzését, illetve több városban is ingyenes a parkolás ilyen kocsikkal, addig az észak-karolinai gondolkodásmód éppen hogy fenyegetésként éli meg ezeknek az autóknak a terjedését.
Találhattak volna olyan érvet is, ami esetleg valós aggály a hibridekkel kapcsolatban. Például az akkumulátorcelláikban felhasznált ritka fémek, vagy az ezek kitermelése során keletkező környezeti ártalmak, illetve sérülő emberi jogok miatt is aggódhattak volna. De nem, ennél sokkal önzőbb indoklást kanyarítottak a hibrid-adóhoz: tudniillik, aki hibridet hajt, az kevesebbet tankol, ergo, az üzemanyagba beépített infrastrukturális járulékból is kevesebbet fizet be, holott ugyanannyira terheli az utakat és a padkát mint más rendes amerikai benzinfaló szörnyek.
Nyakatekert logika? Kicsit hasonlít arra a sztorira, ami persze ugyanúgy az USA-ban volt, mikor egy helyi energiaszolgáltató azért emelte meg az árait, mert azt tapasztalta, hogy a tudatos és takarékos fogyasztói miatt nem jönnek a bevételi számok. És ezt le is írta egy levélben a fogyasztóknak, majd nem győzött csodálkozni, hogy agyatlan kizsákmányoló kapitalistának titulálták.
Hibrid autót megadóztatni azért, mert nem fogyaszt elég üzemanyagot, nos, elég prosztón hangzik. Emellett persze nem is feltétlenül igaz. Kezdjük a legszőrszálhasogatóbb érvektől, és haladjunk a nyilvánvalóig. Egyrészt az alternatív hajtású autók többnyire kisebb gördülési ellenállású gumikkal szoktak járni (legalábbis a gyártók ezzel adják el első körben,és ezt is ajánlják első körben), tehát nem is feltétlenül kopnak tőlük az utak annyira. Másrészt, a hibridek leginkább csak városban, kis távokon hatékonyak. 100-200km-es autópályázáson pont ugyanannyit, illetve arányaiban kicsit többet is fogyasztanak, mint hagyományos kategóriatársaik, hiszen ott már hajtani kell rendesen a belső égésű motort, és a villanyos rásegítéshez fennálló tartalékra nem számíthatnak. Az elektromos autók más tészta, de azokból legfeljebb is csak pár tízezer fut összesen az USA-ban.
Harmadrészt, az amerikaiaknál sem ismeretlenek a hatékony dízel- és benzinmotorok, amik 5-6-7 literes fogyasztással bírnak, különösen az egyenes vonalú, egyenletes mozgás esetében, vagyis pont ideálisak két város közötti ingázóknak. Tehát a fent jellemzett észak-karolinai döntéshozóknak abszolút értékben jobban kellene hogy csípje a szemüket, mint a hibridek.
Gondolhatnánk arra, hogy ez bújtatottan az amerikai autók preferálása, a német és japán versenytársakkal szemben. Ugyanakkor a hibridek és full-villanyautók terén több amerikai gyártó is jól áll: a Ford és a GM is népszerű típusokkal rendelkeznek a szegmensben.
Az elképzelés még nem emelkedett törvényerőre, de a felterjesztett javaslat évi 50 dollárral büntetné a hibrideket, és 100 dollárral a villanyautókat. Az összeg ugyan nem sok, de amit az elv sejtet, az azért elég ciki. A leginkább az benne a zavaró, hogy az adózás elvével ellentétes. Adót két okból szoktak kivetni:
- A közösségi javak finanszírozására, valamilyen igazságos megosztásban (forgalomarányosan, használatarányosan, vagyoni helyzettől és fizetőképességtől függően);
- negatív externáliák büntetése céljából, hogy azok hatását legyen miből semlegesíteni, illetve egyúttal eltéríteni a káros magatartástól annak gyakorlóját (chipsevés, pornónézés, környezetszennyezés).
Egy hibridautóra éves regadót kivetni, nagyon úgy fest, mintha az állam negatív externáliaként kezelné a járműnek azt a tulajdonságát, hogy nem fogyaszt eleget. Nyilván, hosszabb távon valóban fenyeget az a probléma, hogy ha senki sem használna üzemanyagot, akkor az infrastrukturális kasszából nem lehetne fedezni az utakat. Ez a szám egyébként amúgy is csökken az USA-ban, mind szövetségi, mind állami méretekben elmaradnak a költségektől a rendelkezésre álló büdzsék, pár évtized alatt 90-ről 40 százalékra csökkent az a mérték, ami az üzemanyagon keresztül befolyt. De elsősorban azért, mert a költségek rohamosan nőttek, míg az üzemanyagon az adó változatlan maradt. Mindazonáltal a hibrid- és villanyautó-ipar még mindig csak egy olyan madár, ami éppen most próbálgatja a szárnyait. Ennyire idejekorán terhet aggatni rá nem éppen okos ötlet.
Van még egy fontos összefüggés: a környezetért aggódni, az olajat megvetni, az autónk hatékonyságával sznobkodni, ezek mind-mind nyálas demokrata attitűdök, a republikánusok előszeretettel mutogatnak a majomkodó zöld köcsögökre. A mintegy tízmilliós államban 30ezer alternatív jármű van regisztrálva, ami pont egy hajszállal több a trendi hobbi kategóriánál. Viszont céltáblának kiváló közösség. Éppen Észak-Karolina fordult nyíltan a Tesla ellen, mikor a híres villanyautós cég autókereskedői közvetítők nélkül direktben (tehát interneten) akarta értékesíteni autóit a népnek, fenyegetve ezzel a szalonos modell befolyásos képviselőit. Az állam simán megtiltotta ezt, és a Tesla pedig elvesztette ellene a pert. Még egy olyan befolyásos valaki, mint a Vasember, sem tudott szembemenni az iparági vertikummal.
Fordítanál energiát a megértésre? Kövesd a Gorillát a Facebookon! |
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jerofejev 2013.08.01. 21:25:40
FIGO 2013.08.01. 23:43:46
Steve123 2013.08.02. 17:50:36
bioLarzen 2013.08.02. 17:58:33
bio
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.02. 18:01:36
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.02. 18:09:38
Dr_utcai_arcos 2013.08.02. 18:17:41
szamoai 2013.08.02. 18:22:21
Szerintem egyszerű: a tényleges fogyasztást / infrastruktúra-használatot kell adóztatni. Magyarul az utak koptatását és a parkoláskori helyhasználatot nem a benzinfogyasztáson keresztül kell adóztatni.
Kell egy útkoptatási adó (mondjuk súly alapján) meg egy helyfoglalási adó (nyilván méret alapján). Aki teszemazt nagy de könnyű autóval jár az lehet, hogy ugyanannyit fizet mint aki kicsi de nehéz autóval, csak épp előbbi esetben az adójának nagyobb része kerül a parkolóhelyek fenntartását / fejlesztését szolgáló alapba, utóbbi meg inkább az utak felújítását finanszírozza jobban.
És ezt persze nem csak az autózáshoz kapcsolódó adók / járulékok esetében kéne így csinálni..
Link elek 2013.08.02. 19:00:46
Foleg emiatt olyan adokat/jarulekokat igyekeznek kivetni, amik _hosszu_ tavon fedezik a jarulekos koltsegeket.
Amig a kocsik kb. ugyanannyit fogyasztottak tomegegysegenkent, addig a benzinárba beletett utdij jo otlet volt.
Amiota megjelentek a hibridek es az elektromos autok, azota nem az. Egyelore keresik a megoldast.
az optimalis az lenne, ha az ut romlasaval aranyosan fizetnenek valami tomeg*km, mint a magyar utdij :)
Taxomükke (UK) 2013.08.03. 00:16:54
nincs_nick 2013.08.03. 01:09:33
Nagyvárosi utak tipikusan 80-100m-es egységekből készül vasalt betonból készülnek, ezek gyakorlatilag 40-50 évet különösebb gond nélkül kibírnak. Sokkal olcsóbb hosszú távon, mint bármely hagyományos aszfalt vagy a hasonló technikával készített M0, ami 10 évet sem fog bírni, ahogy már az M31-et máris javítgatni kell két év után, pedig az alig kapott terhelést...
A hibrid adóztatása meg jó ötlet, mert az "ökológiai lábnyoma", messze nagyobb 200e mérföldes futással számolva, mint egy kicsi (2.4-es) amerikai benzinesé...
nincs_nick 2013.08.03. 01:10:57
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.08.03. 07:43:03
a hibrid autó mióta alternatív?
Bafana 2013.08.03. 07:52:35
teddybear01 2013.08.03. 08:04:01
Az államnak komoly adóbevétel-kiesést jelent, ha a benzin/dízel eladások csökkennek.
Nálunk is különadót kaptak a dízelek, mert a benzines autókhoz képest kevesebbet, és olcsóbb üzemanyagot fogyasztottak. Persze most már ezt kompenzálták a dízel áremelésével.
Ha elterjed az elektromos autó, majd az is kap egy jókora adót, mert az államnak bevétel kell, és ezt most csak az adóból és az adó jellegű járulékokból tudja megszerezni.
Sákif za morro? 2013.08.03. 08:30:25
Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.08.03. 08:50:25
victor vacendak 2013.08.03. 09:13:03
Másrészt a hibrid ellenes államok a NASCAR államok, ahol a környezettudatos autózás azt jelenti, hogy a helyi gazdák gabonájából készült bioetanolt meg hasonlókat használnak a V8-asokban.
Bár az adót illetően nem tudok állást foglalni, az biztos, hogy egyelőre nem tudni biztosan, hogy a hibridek valóban kisebb terhelést jelentenek-e a környezetre, mint egy kizárólag belsőégésű motort használó autó...
tobias2 2013.08.03. 09:17:20
zaphodbeeb 2013.08.03. 09:48:24
csárlszbrunzol 2013.08.03. 11:01:23
prolee 2013.08.03. 11:08:32
Pl.élvezeti adó minden numera után, napfény adó a napsütéses órák száma alapján, esőadó, stb....
Vannak még ötleteim, ha érdekel valakit.
Pl. az, hogy a mindenható államot kb. harmadára kellene csökkenteni, a politikusok pedig a minimálbér kétszeresét vihetik haza, a kormánytisztviselők és a közalkalmazottak pedig minimálbért, ezt meghaladó bárminemű vagyongyarapodás azonnal elkobzandó, stb..
Aztán majd meglássuk, mennyi adót kell beszedni....
prolee 2013.08.03. 11:12:48
prolee 2013.08.03. 11:15:39
otthon ülhet gatyában a videokonferencián és nem az én pénzemből tömné a büdös belét a parlament büféjében.
prolee 2013.08.03. 11:54:45
A polgár viszont nyelje be az adóemelést, mert ez a dolga.
AZ EGÉSZ VILÁGON MINDENHOL!!!
2013.08.03. 12:35:43
Oh, ez a logika telesen általános. Az önkormányzati tulajdonú vízművünk ezen logika mentén emelte az alapdíjat. Hóttkomolyan, a polgármester atyai bólogatásától kísérve adta elő a testületi ülésen a vízmű vezetője, hogy mivel az országosan a legmagasabbak közé tartozó tarifa hatására drasztikusan csökkent a fogyasztás, gond van a vezetékekben pangó vízzel, ezért az alapdíj növelésével többletbevételre van szükség. Most meg a 10%-os csökkentéskor nagy bölcsen előadták, hogy nem lesz gond, továbbra is vastagon nyereséges a cég... a pofátlanság netovábbja.
Gera 2013.08.03. 12:56:23
Mellesleg a hibridet nem feltétlenül lehet hálózatról tölteni.
GERI87 2013.08.03. 16:10:17
A fogyasztás, teljesítmény alapú adózás hülyeség.
@Gera:
"20%"
Lófaszt.
A modern benzin- dieselmotor hatásfoka 30-50%.
mis 2013.08.03. 16:30:48