Most megmondom előre, hogy a következő választások a legrövidebb szlogenekről fognak szólni. Aki egyszerűbben mondja, hatásosabban mondja, és hozzá hitelesen adja „a nép gyermeke” ábrázatot, az fog nyerni. Aki meg túlbonyolítja, hogy „egyrészt-másrészt”, az a szó legszorosabb értelmében el fog veszni a részletekben. Mivel most még van idő, álmodozok egy kicsit, hogy milyen lenne szerintem egy ideális kormányprogram.

Nem tudom, hogy ez csupán korszakfüggő-e, és más népeknél is hasonló-e a helyzet, de a magyarok jelenleg egyszerűen vágynak a lózungokra. Mindent egymondatos igazságokká szeretnének leegyszerűsíteni („Simplicity, you know…” ahogy a 21. század egyik méltánytalanul alulértékelt közgazdásza mondja).

Legyen minden egyszerű, rövid, tömör, velős, ami nem fér fel a kocsi hátsó ablakába matricának, az már felesleges szócséplés. Uniformizált sablonokra vágyunk az élet minden területén, miért pont a politikában lenne ez másképp. A kulcsrakész illúziók kellenek nekünk, legyenek könnyű válaszok, felelősségmentes döntések.

Emiatt akar mindenki hófehér közüzemi számlát, közepén egyetlen értékkel, egyetlen számmal. Aki el akarná mondani, hogy pont akkor lenne igazságtalan, az biztos csal. Ezért imádjuk a kapszulás kávét is, berakjuk, kijön, kész, nekünk az pont jó, ahogy a gyárban beállították a nyomást, a hőfokot, és igazából az sem számít, hogy mi is van a fólia alatt, mert a csomagolás vonzó. Ruhaméretből sem kell sokféle, S, M, L, ugyanennek mintájára lakásbiztosításból is elég két-három csomag.

Megfigyelték, hogy az elmúlt években már újra nem ciki sztereotípiák mentén élni?  A kilencvenes években még ciki volt. Aki akkor előítéletes volt, az valamilyen elszigetelődést azért el kellett szenvedjen. Házibuliban, vagy baráti összejöveteleken több ember is volt, aki amellett próbált érvelni, hogy „azért a cigányoknak is megvan a maguk baja, képzeld magadat a helyükbe Bélám!”, ma már senki sem fogja lehurrogni Bélát, ha kedve szottyan egy ízes monológra, a végén a szokásos „Há’ nem? Na ugye! Tegye mindenki a szívére a kezét! Nekem ne mondja senki hogy…” Jólesik belátni, hogy az élet mégiscsak az egyszerű primitív ösztönöket igazolta. Jólesik ismét mindent kanállal enni. Vagy ahogy a mondás tartja, akinek csak egy kalapácsa van, az mindent szögnek lát.

„Az arabok genetikailag robbantósak, és amíg a világ világ, a szén fog legszebben duruzsolni a kályhában.” Ez a mondat hasson bármilyen demagógnak, szinte szó szerint összefoglalja Rand Paulnak, amerikai republikánus szenátornak a világnézetét. Ha akarjuk látni, hogy hova tartanak majd az üzenetek 2014-ben itt minálunk, akkor érdemes az ő életművéből és megszólalásaiból szemezgetni. Igazi „alany-állítmány” mondatok, végletekig lebutított összefüggések, lehetőség szerint megdönthetetlen hivatkozással a Bibliára, a hazai vállalkozók érdekeire, a nemzeti hagyományokra, a józan paraszti észre. Nem valami red-neck kisebbség ő, hanem Kentucky szenátora.

Hogy ne kanyarodjunk el annyira blogom témájától: a manus kifejezetten nagy ellenzője az Egyesült Államok energiapolitikájának, minisztériumtól bármilyen szabályozói testületig mindent ellenez. A nemzetközi megállapodásokat, a globális klímapolitikát, zöld adót, mindent ami elképzelése szerint korlátozza a hazai vállalkozások érdekeit. Erre persze ő azt mondja, hogy ezek a kezdeményezések versenyellenesek, és az igazi innovációs áttörést magától is megszüli az energiaipar. Valójában azonban egyetlen célra fut ki ez az egész: az amerikai fosszilisok hegemóniájának sértetlenségére. A tápláléklánc csúcsán üldögélők mindig szívesen tesznek hitet a legdurvább darwini elvek mellett.

Rand Paul viszonylag fiatal egyébként, édesapja Ron Paul emblematikus konzervatív politikus volt a békeidőkből, de hozzá képest Rand fia kicsit még keményebb fazon, és messze gátlástalanabb demagóg, a legegyszerűbb zsigeri ösztönökre építve például melegkérdésben, szociális ügyekben, bevándorlási politikában, közteherviselésben.

Valójában ezeknek a megnyugtató üzeneteknek az a lényege, hogy az egyébként eléggé összetett politikacsinálásból az emberek ki legyenek rekesztve. Az ilyen politikának az emberek nem intelligenciájuknál fogva fontosak, hanem számosságuknál fogva. Energiaügyekben ez a következőképpen fest: elhitetjük az emberekkel, hogy az energia jó kezekben van, nem kell bíbelődni a sokféle javaslattal, az aggályoskodókkal, ki kell jelenteni, hogy a fogyasztót védjük, a hagyományokra építve. Aki kívülről akar belebeszélni a dolgunkba, annak be kell szólni, hogy majd mi azt tudjuk ő nélküle is, és a sértettséget boldog összetartó erővé kell nemesíteni. Rand Paul például hitelesen vallja, hogy a szénipar önszabályozó, nem kell másnak szabályoznia, nem tűrnek beleszólást másoktól, és különben is, a szénipari dolgozók mindig rendelkeztek egy ösztönös képességgel, hogy meglássák a jót és az igazat, elválasszák a világost a sötéttől (ahogy jön föl a bányász, ugye). Ez annyira szép kép, hogy ezzel egyébként akár az elnökségig is viheti. Az emberek elhiszik, hogy jó kezekben a karbonkérdés, és hülye zöldeknek néznek mindenkit, aki rá akarja venni őket, hogy gondolkodjanak felelősséggel, és fordítsanak értékes idejükből többet erre a témára. Így bármilyen összetett és fontos ügy teljes érdektelenségbe fojtható, anélkül, hogy a demokratikus elvek sérülése bárki számára is nyilvánvaló lenne.

Na, pont ez megy nálunk egyébként Pakssal kapcsolatban is. Mert az olcsó energiát szolgálja, a fogyasztók igényét, és a polgár ne is akarjon akadékoskodni, higgye el, hogy szakértők kezében lesz az, eddig sem volt semmi gond az atommal itt nálunk.

És ugyanez lesz minden témában, nem csak energiában. A szabályozás mindig csak digitális lehet, nulla vagy egy értékekkel, köztes megoldás nincs. A devizahitel rossz. A külföldi tulajdonos rossz. Tandíj nincs, megszorítás nincs. Az egészség nem üzlet. A nyugdíjak garantáltak.

Aztán jön az ellenzék, és esze ágában sincs cizelláltabb üzenetekkel operálni, hanem inkább beállnak a sorba ők is. Rezsicsökkentést, még nagyobbat. Még kevésbé lesz tandíj. És a választási programok nem koncepciókat fognak magukba foglalni – már ha egyáltalán bíbelődik még a zászlókon és a transzparenseken kívül bárki rendes kormányprogrammal – hanem amolyan bevásárlólisták: „300 új mentőautó!”, „Követeljük az igazságosságosságot!”, „Le a szegénységgel!”, „Állítsuk vissza a szülés becsületét!”, és egyéb majomságok, hajszálpontosan a szegmentált célcsoportok májának kedvezően.

Ma még lehetek idealista, és elképzelhetem, hogy nem így lesz! Mit nem adnék egy olyan kormányprogramért, ami érthetően fogalmaz meg egy-egy célt, a hozzá elképzelt eszközt, és aztán van róla a neten egy 50 oldalas szakértői háttéranyag, az igazán kíváncsiaknak. Szóval a cél és az eszközök nagy vonalakban összefoglalva mondjuk szerintem ilyen kellene hogy legyen:

Cél: a környező, jól kiválasztott 6-10 ország növekedési átlagát legalább 4 százalékponttal meghaladó növekedés a következő 4 évben folyamatosan, esetleg max egy év türelmi idővel. Utána meglátjuk! Ha úgy érezte, hogy önnek ez bejön, akkor repüljön velünk utána is, de ígérjük, hogy nem fogunk döntése útjába állni, mi több igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ezzel az utánunk jövők se élhessenek vissza, ezért újraírjuk az alkotmányt korrektre, 3 magyar, és 2 elismert nemzetközi szaktekintély javaslatai alapján, a pártérdekek 1:1:1 arányos megjelenítésével, mert ez így fair, innentől.

Eszköz 1: Minden társadalmi csoport évtizedek során felhalmozott előjogainak visszanyesése, majd újraépítése rendszeres érdekképviseleti egyezségekkel. Arányos közteherviselés, bankszámla alapú forgalmi szemlélettel, a készpénzmozgások jelentős adóztatása és korlátozása mellett. Aki borítékba kapja a fizuját, és bankba rakja, az adóbevalláskor le fog bukni. Ekkor első évben még amnesztia van, második évtől ütünk. Ha kápéban költögeti, akkor viszont 5-10 százalék közötti tranzakciós adó (ATM-nél és pénztárnál), bocs. Az így összejött állami bevételekhez igazítjuk a kiadási oldalt, cél a szufficit, így ha bármi rosszul sül el, akkor sem lesz ciki a deficit adat. Előre meghirdetjük a csúszó adócsökkentést, konkrét benchmarkokhoz kötve. Húsvétra minden előző évi számot kiszámolunk, és együtt sírunk együtt nevetünk, ha bejön vagy ha nem.

Eszköz 2: Mostantól a GDP X százalékának megfelelő pénzt kötelezően elköltünk a költségvetésből oktatásra, akkor is, ha éhezni kell, vagy ehhez el kell bocsátani állami alkalmazottakat. Ez mindennél előrébb áll.

Eszköz 3: A másik, hogy egyéni nyugdíjszámlát indítunk, amire sajnos nem fér rá az előző rendszerekből kalkulálható járulék teljességében, mert akkor már holnap le kéne mondanunk. Viszont törvénybe iktatjuk, hogy innentől soha senkinek ne juthasson ez eszébe, az emberek nyugdíja szent. Nem lesz egy fényes nyugdíj, ezért mindenki igyekezzen hozzátenni, ezt ilyen-olyan adókedvezményekkel segítjük.

Eszköz 4: A nyugati befektetőket ide kell vonzzuk, nincs mese. Megkapják, amit szemük szájuk kíván, de cserébe örökbe kell fogadniuk egy magyarországi kórházat, egy magyarországi egyetemet (vagy arányosan annak egy részét) és egy magyar falut. Belenézhetnek a könyveikbe, fizethetik az auditorokat, és ha nálunk ügyesebbek, és jobban kiszúrják a visszaéléseket, akkor azt jutalmazzuk. Ha az adott suliból vagy faluból vesznek fel embert, akkor arra járulékkedvezményt kapnak. Ha beleugat az EU, hogy túlzott kedvezmény, akkor megvédjük, húzzuk az időt, vagy meggyőzzük őket, hogy ez nekünk kell.

Eszköz 5: Országos ötletbörze: aki ahol hatékonyságjavító ötletet lát, jól leírja nekünk, és mi be is tudjuk vezetni, az kap egy 200ezres mobilt és/vagy egy éves internet-előfizetését álljuk. Elunod az életed az okmányirodában? Írd meg nekünk, ha tudsz jobbat! Zavar, hogy nem lehet jobbra fordulni pirosnál, miközben a gyalogosoknak is piros? Rajzold le nekünk, és mi bevezetjük.

Eszköz 6: Minden olyan adónemet, ami nem hoz egy évben konkrét 5milliárd forintot, és csak a pöcsölés van vele, kivezetjük 3 év alatt. A behajtásukra kirendelt emberek az 5-ös pontban feladhatják magukat, és akkor legalább egy mobillal beljebb vannak. (Plusz nyilván a végkielégítés, ami jár, nem vitás).

Eszköz 7: Környezet- és erkölcsvédelem zéró toleranciásan. Digitális kamerát kapnak a közmunkások, fotózzák le a szemetelőket, az illegálisan sittet lerakókat, a kiskutyát kidobókat, a gyereküket verőket, a nőfuttatókat, a falfirkálókat, a köcsögmód parkolókat, a sarokba pisálókat. Ha beleugat az adatvédelmi biztos, akkor népszavazást írunk ki. Ha koszban és sunyiságban akartok élni, és ellene szavaztok, akkor helyből lemondunk. Ugyanakkor ha hagyjátok élni a rendszert, akkor minden bűnöst 1-től 3 hónapig hulladékfeldolgozóban letöltendő kötelező munkára rendeljük szemléletváltási célzattal. Megtisztítjuk erdeinket, utainkat, tereinket, megvan hozzá a technológia, és miután tiszta minden, akkor még ráérünk a személyiségi jogi problémák megoldásán mókolni.

Eszköz 8: kijelölünk 6 nemzetgazdaságilag fontos területet (turizmus, élelmiszeripar, egészségipar, zöldenergia, gépjármű-ipar, pénzügyi és üzleti szolgáltatások), ahol kedvezményeket vezetünk be, ugyanakkor, ha ezeken a területeken valaki hibát vét, az duplán büntetendő. Túlszámlázol a büfédben, és ezzel rossz hírünket kelted? Rács. Hamisítod a bort meg a paprikát? Rács. Szennyezed a hőforrást? Rács. A hungarikum nem csak a körkép meg a puli, abból nem élünk meg. A Hungarikum az bizony pénzben kifejezhető értékkel bír. Legyen meg az életérzés, szent áhitat, rajongás és féltés vegye körül, ne a sok rabló. Senkinek se jusson eszébe meglopni övéit, vagy övéi jövőjét biztosító jó hírnevünket csorbítani.

Eszköz 9: Ovik, bölcsik, játszóházak, lovasfarmok, mindent duplázni és triplázni az eddigiekhez képest. Államit, egyházit, privátot is támogatni, hajrá cserkészek, hajrá tini nindzsák, hajrá amatőr természetbúvár-palánták. Ha ezeket mindet összeadjuk, nem több mint 70-100 milliárd egy évre. Ezen spórolni azt jelenti, hogy elbaszod a gyereked jövőjét, de talán még azt is, hogy eleve meg sem fog születni, mert nem vállalják az anyukák, ha nincs hova tenni 2-3 évesen a munka mellett a kicsiket. Ugyanakkor 100 milliárdot olyan simán lehet találni bármilyen költségvetésben, mint a pinty, erre feltétlen kell, és kész.

Itt visszaérünk az első pontokhoz: ha lesz gyerek, és meg van becsülve, és ki van képezve, és igazságosságra van nevelve, és van munkája és jó a közérzete, akkor sokasodik, boldog lesz, termel, fogyaszt, eltart minket, nem megy el innen, és akkor törvényszerűen talpra fogunk állni, és erősebbek leszünk, mint a szomszédok, és akkor már nem kell a szégyenünket utálatra váltani.

Nyilván még ezer téma van, önkormányzatoktól cigánykérdésen át eurozónába lépésig, mindennel kapcsolatban lehetne vállalásokat tenni, de nem ígérgetéssel, hanem a megoldási javaslatokkal, az eszközökkel.

De nem ez lesz. Boldog tudatlanságba leszünk inkább fojtva, nem közösségként tekint itt már senki a választóira, hanem max a szavazata kell, aztán ne akadékoskodjon, mert az csak lassítja a vérprofi parlamenti munkát. Magunknak köszönhetjük ami lesz, ha a könnyebben érthető és vonzóbb állításokat azok fedezetének megvizsgálása nélkül benyeljük.