Olyan ellentmondások terhelik a magyar kormány kommunikációját energia (úgy is mint: rezsi!) ügyekben, hogy hozzájuk képest az egészséges gyermeknek életet adó olasz apáca érvelése sziklaszilárd.

Indult onnan az egész rezsiharc, hogy a miniszterelnök és körei megállapították, hogy az energiaszolgáltatók tetemes extraprofitra tesznek szert, mindenkinél magasabbak a tarifák nálunk, és ennek elejét kell venni. Nem akarnék most újra belemenni a „mihez képest” vitába, mindkét oldal bőségesen tud hozni érveket, vásárlóerőparitás így, világpiaci árak úgy, összekapcsolt villamospiacok amúgy… A fogyasztó úgyis annak hisz, akiben hisz, és nem a tényeknek. Ez a hit elég ahhoz, hogy a hívő lépést váltson akkor, amikor a fő táltos igazodásra szólítja fel. Magában ezt mindenki lerendezi:

Az egykoron az oroszok kivonulását szorgalmazó kormányfő, szándékait tagadva kimegy, és „nemzetstratégiai megfontolásból” megállapodik Putyinnal, jó 10 évvel hamarabb, mint hogy égetően szükséges lenne, arról, hogy 2100-ig milyen legyen a magyar villamostermelés szerkezete. De van már kormányközeli blog is, ott az az érv, hogy nőni fog a fogyasztás, és más nem akar erőművet építeni, helyettük nekünk kell, és ez jó biznisz. Annyira jó biznisz, hogy kalkulációkkal inkább nem terhelnek minket, titkos, de különben sem üzleti döntés volt, hanem nemzetgazdasági. Összefoglalva: veszteségesnek lenni felemelő élmény, a kiszolgáltatottság önállóvá tesz, de nem is a pénz miatt, (a pénz? az a legkevesebb!), hanem a szeretet ereje által. Tedd a kezed a képernyőre, küldöm az energiát!

Valójában ezt már-már túl ciki felemlegetni, nem is erről akartam írni.

Érdekes ugyanis, hogy bő egy éve a fő érv a rezsicsökkentés mellett az volt, hogy a szolgáltatóknak a bőrük alatt is pénz van, extraprofitot termel nekik az egyetemes üzletág, és a rezsifelelősök csupán a MEKH-kel karöltve egy nonprofit modellre akarják levinni az árakat. Most viszont mit hallani? „Azt Fónagy János, a rezsicsökkentési munkacsoportot vezető államtitkár sem tagadta, hogy az újabb árcsökkentés kivéreztet több energiaszolgáltatót is.” Némethné pedig figyelmeztet, hogy veszteséges üzletágat nem vesz csak úgy a nyakába az állam, jól meg fogják ők nézni, hogy mi a portéka. Most hétvégén Németh Szilárd pedig igyekezett mégis mindenkit megnyugtatni, hogy bőven van még extraprofit.

Halvány tehát a vonal az extraprofit és a kivéreztetés között.

Gondolom direkt amnéziásokat fognak küldeni a szolgáltatókkal való átadás/átvételi tárgyalásokra, hogy hitelesen kérhessék számon az eladókat, hogy mitől is ilyen szar a mérleg- és eredménykimutatás. Még egy-két hónap eltelik, és az lesz az elvárás, hogy az energiacégek tőkésítsék fel az egyetemes kereskedőcéget kiszállás előtt, sőt, tartsanak meg egy „szopórészvényt”, amire hivatkozva minden évben nekik kell majd befizetni az adott évi veszteséget. Vagy ha nem, hát jön a közműfejlesztési adó.

Van továbbá egy sajnálatos tapasztalat a rezsicsökkentett lakosságért folyó aggódásban. Tavaly ilyenkor még az volt a mantra, hogy leviszik a rezsit annyira, hogy megfizethető legyen a magyaroknak. Az igazság azonban az, hogy a sánta versenylónak a küszöb is túl magas. Ugyanis annyira szegények vagyunk, hogy nincs igazán jelentősége, hogy végül is mennyi a rezsi: Nem tudjuk kifizetni, mint arról friss adatsorok árulkodnak. Noha a szolgáltatók által kiszámlázott összeg csökkent (hiszen kisebbek lettek a számlák), de nem csökkent a 60 napos kinnlevőség állománya, ugyanakkor a tartozók száma még nőtt is. Nyilván mint minden eloszlásban, itt is vannak, akiknek pont a rezsicsökkentéssel jött minuszból pluszba a családi büdzsé, de csak elenyésző a táboruk. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy legyen magas a rezsi, mert úgy is mindegy lenne. Csak éppen a problémának rossz végét fogtuk meg. Nem a lecsúszást és az elszegényedést akadályoztuk meg, hanem harcolunk a démonokkal.