Évszázadok múltán a történészek meg fogják állapítani, hogy volt itt egy nép, amelyik annyira rettegte a valóságot, hogy saját törvényekkel próbálta felülírni azt saját kényelmére. Jöjjenek velem, ismerjék meg az új dimenziót, a rezsi dimenzióját, ahol a szeretet fűti a lakást, a pénz az égből hullik, az emberek a boldogságot kutatva járnak el a munkába.
Van egy alternatív valóság Magyarországon, egy sajátos mitológia. Ebben nincsenek erőművek, átvitel, meg rendszerirányító, elosztók vagy kereskedők, hanem egyszerűen csak „közműcég” van. Van kötelező eposzi jelzője is: „a nyerészkedő közműcég”. A csalfa multi. Amelyik kötelezően monopolium. Mert ugye mi más lehetne mint monopolium??? Látott már bárki olyan lakást, ahol kétféle konnektor volt? A közműszolgáltatások természetüknél fogva monopoliumok, nem vitás. Aki mást állít, az félre akarja vezetni a zembereket!
A nyerészkedő közműcég önkényesen számláz, mindig. Genetikailag. Öltönyös külföldi urak ülnek körben nagy pénzeszsákokon, hó végén a fogyasztók arcát egyenként vetítik ki a nagytárgyaló falára, és aki nem szimpatikus – és miért is lenne nekik bárki szimpatikus – annak teljesen önkényesen írnak fel számokat a számlájára, amit aztán kivisz a postás. Ezek a tudjukkik meg röhögnek a markukba.
Ebben a mitológiában nincs energiahivatal, nincs törvény, se VET, se GET, hanem a kormány, a minisztérium és egyes megbízott rezsiharcosok közösen kell, hogy jobb belátásra bírják a zsarnokot, a nyerészkedő közműcéget. Ebben a mitológiában senkit sem érdekel, hogy évek óta, és bőven még az egész rezsi-okkultizmus beindulása előtt is már a hivatal szabta meg az egyetemes szolgáltatói körben az árakat. Sokkal jobb azt hinni, hogy mindennap felfedezhető még valami turpisság, és résen kell lenni. A Szomszédok ismétlése is van, hogy másként végződik, mint húsz éve. Csak figyelni kell.
A meghízott rezsiarcosok nap mint nap találkoznak a néppel, a nép pedig összedobja a közös tudást, gazdagítva a rezsimitológia nagy felfedezéseinek tárházát. Így fedezte fel a nép, hogy az elmúlt években csökkent a gáz fűtőereje! Ők jöttek rá arra is, hogy az első dicsőséges nagy rezsicsökkentés óta már nem 220 Volt jön a konnektorból, nem ám, hanem jó ha 190! Mert a tudjukkik tovább folytatják az aknamunkát. Ezek a cégek nem restek elmenni Brüsszelbe, és az EU bürökrätäi mögé bújva próbálkoznak visszaszerezni korábbi előjogaikat. De a magyarok ezt nem hagyják!
Ebben a mitológiában nincs senki, aki helyesen értelmezné az EU kötelezettségszegési eljárásainak valódi szövegét. Senki sem mondja, hogy „de hát ez nem is a rezsicsökkentés ellen van, hanem az állami önkény ellen, amit egykor mi is gyűlöltünk”. Nem. A helyes interpretáció mindig az, amit a Lendvay utcában költenek. Eszerint bármilyen uniós észrevétel valójában nekünk van célozva, még akkor is, ha egy tucatnyi országnak van címezve. Tudni kell olvasni a sorok között.
És a nép jött rá arra is, hogy a számlán olyan tételek is vannak, amiket ők nem is kértek, hoppá! Ők meleget és fényt akartak, akkor a számlán ne szerepeljen semmi egyéb: csak az elfogyasztott melegség egységek és az elfogyasztott fényesség egységek! Rendelkezésreállás? Átvitel? Elosztás? Ezeket a tudjukkik találták ki, hogy ezzel is csak lehúzzák a becsületes embereket! És mi az, hogy a kézhez vett számlán nem annyi az óraállás, amit az óra éppen most mutat ebben a pillanatban hogy felhoztam a postaládából a számlát?? Igenis, tessék összhangba hozni a számlázást meg az órákat. Ha kell, jöjjön hetente a leolvasó. OLDJÁK MEG! Azért vannak, nem???
A nép ismer olyan másik embereket, akiknek az óracserét kiszámlázta a gonosz közműcég. Hogy ki volt ez a szegény ember, mi volt pontosan az oka a cserének és a számlázásnak? Pontosan nem tudjuk, de ott mondta az az ember két sorral előrébb, hogy állítólag az ő vejével történt. De biztos így volt, miért is ne hinnénk neki.
Ebben a mitológiában az emberek tényleg akkor lennének boldogok, ha a mások által csak nyaranta használt balatoni víkendház kapcsán kiépített hálózatot nem a nyaraló tulaja fizetné alapdíj formájában, hanem helyette inkább az a panellakó, aki az északi fekvésű fürdőszobájában telente külön villanykonvektorral kell rásegítsen a renyhe távfűtésre. A panellakó pedig boldog lenne, ha mások fix költségeinek fix kiterhelése helyett minden az ő változó költségeiben jelenne meg, és ha 45 forint helyett 70 forint lenne egy kilowattóra. Ekkor lennének igazán boldogok!
Persze ezt nem hagynák a rezsiarcosok. Lenyomnák 45 alá a kilowattóra díjat. Igaz, hogy lenne helyette más módja a különbség beszedésének, lenne valami közműfejlesztési hozzájárulási adó, de azt senki sem venné észre. Mert sötétben nem látszik.
És egyébként is. A meleg, a fény, a víz, a kényelem és a nyugalom díja jár az embereknek a rezsimitológia keretein belül. Ezek egyszerűen alapjogok. Nálunk most azért rossz, mert eddig ezt elhallgatták előlünk a tudjukkik. Villany pénzért? A világ legnagyobb igazságtalansága lenne, ha a saját nappalimban nem én dönteném el, hogy világos van-e vagy sem!
Nálunk most azért is rossz, mert míg a világ más tájain a gáz ára harmada a mienknek, addig nálunk a duplája az övéknek. Vagy fordítva. Vagy valami ilyesmi, de mindegy is az már, egy szó mint száz, ez akadályozza a versenyképességünket! Erre az emberek jöttek rá. És meg is van a megoldásuk: alacsonyabb kell legyen az energia ára. Sok ember bármilyen problémával megküzd, csak egyszerre kell hogy dobbanjon a szív. Olcsóbbnak kell lennie, ki kell ennek jönnie!
Ebben a mitológiában nem kell tudni a palagáz-forradalomról. Nem kell a térképre se nézni. Hinni kell. És akkor nálunk is olcsóbb lehet.
Mi az olcsóbbság módja? Ki kell iktatni a profit! Kell helyette egy hivatal, a hivatalban pedig egy hús-vér ember, egy igazságos, egy közülünk való, magunkfajta, józan ésszel megáldott atyafi, aki átlátja ezt az egészet, aki megmondja, hogy mi a reális ár. Nem lehet ördöngösség! Ő tudni fogja, hogy mennyi az igazságos ára egy köbméter gáznak, egy kilowattóra áramnak. Vagy egy kilométer vezetéknek, szigetelésnek, kiásásnak, visszatemetésnek. Egy oszlopnak. Egy 20 dekás kenderkócnak, egy csőfogókészletnek, tizenkét munkásnak, tizenkét munkás munkásnadrágjának és kobakjának, egy kismegszakítónak, egy késes biztosítéknak, két tekercs zöldsárga szigszalagnak, egy utcahossz újratérkövezésének, másfél óra caterpillar-bérlésnek, egy vállalatirányítási szoftvernek, egy irodai kávéfőzőnek, 125 darab négykerékmeghajtású terepjáró-autó éves karbantartásának és rendelkezésre-állásának, 1500 négyzetméter perforált szélű számlaleporelló-papírnak, vagy egy szerény, de szükséges vállalati karácsonyi ünnepnek.… mindennek biztosan van egy IGAZSÁGOS ÁRA!!! Ő tudni fogja, ebben én biztos vagyok. És akkor megszűnnek az extraprofitok, a közműcég új emberei örömmel végzik a dolgukat egy tisztességes bérért, de csakis IGAZSÁGOSAN. Mutyi nélkül, az az államra nem jellemző, nem volt jellemző soha. De a tudjukkik, azok viszont lopnának.
Ebben a mitológiában a piac csak rossz lehet. A piac torzító hatással bír, a piac kijátszható, a piac öntörvényű, a piac szélsőséges. De az igazságos árakat ismerő ember az sosem fog torzítani. Mert ő jó hozzánk. Elhozza nekünk a nonprofit. Mert övé az ország, a hatalom, a dicsőség, mind örökké. Ámen.
Félretéve az iróniát, ez a helyzet marhára szomorú. Huszonöt évvel a rendszerváltás után felnőtt emberek tényleg képesek leülni egy asztalhoz, megtárgyalni, hogy miként lehet fenntartani és működtetni úgy egy teljes iparági vertikumot, hogy közben elvileg senki nem jár jól egy percig sem, mindenki pont ugyanannyival zárja a napot, mint amennyivel kezdte, mert minden amit azon felül keresne arról le kell mondania. És tényleg elhiszik, hogy ez az egész működhet, hogy az állam majd önkorlátozó, tisztességes módon, egy belső indíttatás által és véletlenül sem a verseny hatására lesz hatékony. Közben futja fejlesztésre is, ötletekre is. És senkit sem riaszt meg annak a rémképe, hogy az energiaiparunk pont úgy végzi mint azok az állami vállalatok, amelyek évről évre számolatlanul nyelik a milliárdokat, konszolidációra, megmentésre, futva a felhasználói igények után óriási lemaradásokkal, mindenféle koncepció vagy igazi késztetés nélkül.
Persze ne legyünk naivak, a színfalak mögött tisztában vannak ők is azzal, hogy hol a profit. Az államnál. Mégpedig olyan mértékben, hogy abból még elcsenésre is futja, és a mellüket is döngethetik gorillamód. Ha nonprofit és állami lesz a szektor, akkor az MVM árrését átengedik a lakosságnak? Esetleg a vállalkozások versenyképességét javítják ebből? Vagy megmarad a bődületes állami árrés, és minden hibáért meg a drágaságért az elmúlthúszévet fogják felhozni és a nyolcszázalékos garantált megtérülés rémét? Miből veszik meg amúgy a hálózatokat és a kereskedőket? Ha hitelből, akkor annak költségei nem fognak beépülni az árakba?
Nem lenne egyszerűbb hagyni élni az eredeti tulajdonosokat, és egy normális szabályzással és ellenőrzéssel fenntartani a szektort, és hagyni hogy a külföldi cégek maguktól feccöljenek ebbe a hálózatba? Igen, a remélt profit reményében. Mert ez a közgazdaságtan törvénye.
És hova fordulhat majd a fogyasztó, ha gondja lesz az állami nonprofit szolgáltatással? Emlékszünk még az Ingatlan Kezelő Vállalatra? Az volt az a cég, amelyiket a nyolcvanas években ki kellett hívni, ha az ember nagyon fázott a lakásában. És akkor kijött egy pali, és cinikusan odadugta a hitelesített mérőkéjét, hogy szerinte 25 fok van itt, ami pont jó. Mert állami az államinak nem lesz sosem farkasa.
Most sem az. A MOL Földgázszállító például nem kell fizessen közműadót. Aki nem ismerné, a MOL FGSZ olyasmi, mint a villamosiparban a MAVIR. A MOL FGSZ éves árbevétele 130milliárd forintra rúg, államilag meghatározott tarifákkal, (20-30 százalékos adózott profittal). Ez az összes földgázelosztónak (tehát „a nyerészkedő közműcégeknek”) az összesített bevételét meghaladja. Pedig az FGSZ hálózata (kb 500km) töredéke az elosztókénak (ami több tízezer kilométer!), a tevékenysége pedig annyival nem bonyolultabb, csak vastagabb a cső.
Ki akkor a hunyó? Hol az extraprofit? Hol az igazságosság?
Fordítanál energiát a megértésre? Kövesd a Gorillát a Facebookon! |
Az utolsó 100 komment: